Nem mind arany, ami fénylik…

2010 szeptember 10. | Szerző: ornikonyha |

 Megmondták, hogy esni fog! Így is lett!

Sajnos ezzel a hangulatom és rendesen esett! Idősebbik fiam az oviban, fiatalabbikkal itthon készülődtünk, megyünk vásárolni. Ez így szuper lesz, mert nem kell a hétvégén még ezzel is foglalkozni, hanem együtt lehetünk és jól érezhetjük magunkat. Remek!

Elindultunk! Először az Auchannál áztunk el, azon a 10,5 méteren, amíg bementünk a konzumtemplomba, hogy a fogyasztói társadalom oltárán áldozhassunk.

Megvásároltam volna a szükséges dolgokat, hogy a kicsi fiamat nem kapta volna el az eső által kiváltott álmatagság. Biztos ismeritek Ti is ezt az érzést, hogy esik az eső és legszívesebben eldőlnénk az első fekvő alkalmatosságra.

Szóval, így a fele ott maradt, mert egy alvó gyermeket tartottam a karomban és csípőmmel lökdöstem a pénztárak felé a kosarat… Nem, most nem kezdek bele a mozgássorozat ismertetésében, legyen elég, hogy szerintem úgy nézhettem ki, mint egy csípőficamos gorilla!

Oké, no para. Otthon készül a kaja…

Volt karfiolom, volt egy kis csirkeszárny-paprikásom, időm viszont nem volt. Hát megfőztem még gyorsan reggel a karfiolt, miközben az idősebbiket próbáltam gyorsabb öltözésre sarkallni. (Utólag sovány vigasznak könyveltem el, hogy legalább a karfiol megfőtt)

Jénaiba beleraktam a karfiolt, rá a maradék paprikást, irány a sütő! Mire hazaértünk, gyermek már régen felkelt, úgyhogy irány is a konyha. Elkezdtünk ebédelni. Végül is nem volt annyira rossz (evett belőle a kisebbik), de valahogy nem volt kerek a történet. Valami még hiányzik! Ígérem, hogy egyszer még visszatérek rá. Egy biztos! Osztatlan sikert nem aratott ez a kreációm.