Gömbi lelkes :)

2010 szeptember 23. | Szerző: ornikonyha

 Csoda recepttel most nem tudok szolgálni, sem a fent említett témakörben, se amúgy…

A családon ugyanis végig szaladt egy vírus mely igen megkönnyítette a fogyásunkat. De meg van eredménye: -5 kiló! Jóóóó, rendben, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy hétfőn még x kg voltam, pénteken meg már x-5.

Már előtte is tornáztam otthon barátnőimmel; Béres Alexandrával és Rubint Rékával. Meg odafigyeltem a kajára nagyon.

De ez a vírus még rá is tett, szóval most jó! Illetve azt mondom inkább alakul.

Férj és gyerekek, mindannyian megkaptuk. Igyekeztem még az elején gusztusosan elrendezni az asztalon néhány szem babapiskótát, ropit, háztartási kekszet, sajtos tallért, de igazából a hét teljes gasztronómiai érdektelenségbe fulladt és talán életemben először fordult elő, hogy be sem kapcsoltam a gáztűzhelyt.

Szerintem a hétvégén már újra valami jó kis önmagától is elkészülő, finom és egyszerű kajával fogok jelentkezni. És igen, képet is megpróbálok már végre feltenni!

Nem mind arany, ami fénylik…

2010 szeptember 10. | Szerző: ornikonyha

 Megmondták, hogy esni fog! Így is lett!

Sajnos ezzel a hangulatom és rendesen esett! Idősebbik fiam az oviban, fiatalabbikkal itthon készülődtünk, megyünk vásárolni. Ez így szuper lesz, mert nem kell a hétvégén még ezzel is foglalkozni, hanem együtt lehetünk és jól érezhetjük magunkat. Remek!

Elindultunk! Először az Auchannál áztunk el, azon a 10,5 méteren, amíg bementünk a konzumtemplomba, hogy a fogyasztói társadalom oltárán áldozhassunk.

Megvásároltam volna a szükséges dolgokat, hogy a kicsi fiamat nem kapta volna el az eső által kiváltott álmatagság. Biztos ismeritek Ti is ezt az érzést, hogy esik az eső és legszívesebben eldőlnénk az első fekvő alkalmatosságra.

Szóval, így a fele ott maradt, mert egy alvó gyermeket tartottam a karomban és csípőmmel lökdöstem a pénztárak felé a kosarat… Nem, most nem kezdek bele a mozgássorozat ismertetésében, legyen elég, hogy szerintem úgy nézhettem ki, mint egy csípőficamos gorilla!

Oké, no para. Otthon készül a kaja…

Volt karfiolom, volt egy kis csirkeszárny-paprikásom, időm viszont nem volt. Hát megfőztem még gyorsan reggel a karfiolt, miközben az idősebbiket próbáltam gyorsabb öltözésre sarkallni. (Utólag sovány vigasznak könyveltem el, hogy legalább a karfiol megfőtt)

Jénaiba beleraktam a karfiolt, rá a maradék paprikást, irány a sütő! Mire hazaértünk, gyermek már régen felkelt, úgyhogy irány is a konyha. Elkezdtünk ebédelni. Végül is nem volt annyira rossz (evett belőle a kisebbik), de valahogy nem volt kerek a történet. Valami még hiányzik! Ígérem, hogy egyszer még visszatérek rá. Egy biztos! Osztatlan sikert nem aratott ez a kreációm.

Töltött csillagtök vagy patisszon

2010 szeptember 9. | Szerző: ornikonyha

Férjjel és a fiúkkal vásárolni voltunk egy konzumtemplomban. Akciós volt a patisszon. Ők így nevezték (mármint a bevásárlóközpontosok).

Éppen arról beszélgettünk Férjjel, hogy hogy oké, oké akciós, de vajon mindenhol rántott izé készül belőle?! Elgondolkodtam, hogy hirtelen most én is a rántott változatát tudnám elmondani, más nem jut eszembe…

Férj természetesen ismét rátapintott a gyengémre.

– Szerintem nem is igazán lehet mást csinálni belőle.

– Szerintem meg igen.

– Ha tényleg így gondolod, akkor vegyünk egyet és van egy fogadásom rá, hogy nem lehet belőle mást készíteni. Fogsz te rántott izét csinálni!

– Hát barátom! Ezt előre bebuktad!!!

(A történethez hozzátartozik, hogy nem szeretek rántani, mert utána mindent mosni kell… A ruháimat, a hajamat, zuhanyozni… ááááááá! Minden csupa olajszag, még a legprofibb szagelszívóval is)

Otthon aztán néztem ezt a kis csillagtököt. A végén beugrott, hogy egyszer Gordon Ramsay Pokol konyhája című műsorában, egy kezdő szakács tök levest készített. A krém levest a tökbe töltötte vissza és vissza tette rá a tök tetejét, “kalapját”. Gordon finoman szólva is gáznak titulálta a kreációt, de az íze miatt, az biztos!!!

Fogtam hát az én kis tökömet és megszabadítottam a tetejétől. Úgy, hogy a csillagos rész volt lefelé. Kis “falat” hagytam a tök közepéből, hogy a töltelék elférjen, a tetejét vágtam csak le vízszintesen.

Kikapartam a közepét, a magját kidobtam, a húsát (merthogy azt is kapartam hozzá) félre tettem. Volt egy kis kolbász a hűtőben, talán egy negyed darabnyi… Azt már senki nem akarta megenni (finnyás egy banda! Meg kell őrülni!!!). Ledaráltam volna, ha lett volna darálom, így a botmixeremet használtam. De előtte a kolbászhoz kis tejfölt tettem, meg vizet, meg tojást (ez nagyon fontos, mert ez fogja össze a tölteléket), meg a tök kikapart húsát. Így egyben leturmixoltam.

Beletöltöttem a tökbe, rátettem a kalapját, beállítottam egy magasfalú tepsibe, vizet öntöttem alá, lefedtem fóliával és 175 fokon (előmelegített) sütőben, kb 40-50 perc alatt elkészült. Nekem nem maradt töltelékem a betöltés után.

Krumplipürét csináltam hozzá, mert a fiúk azt legalább megeszik! Szerintem tök jól nézett ki a tálalás, mert egy nagy tányér közepére tettem patisszont, köré halmoztam a krumplipürét. A patisszont úgy is lehetett vágni, mint egy tortát.

Kongattam az ebédhez…

Az idősebbik fiam, kicsit lelkesebbé vált, mert azt hitte tényleg torta… A csalódottságát kifejező verbális és non-verbális eszközöket, itt most nem írnám le, mert ez egy gasztroblog!

És nem sokkal később elmehettem a tesómmal vásárolni (ez volt a fogadás tárgya), mert én nem rántok, aaaaz biztos!

Ha már így belejöttem, kis cukkini tagliatelle

2010 szeptember 7. | Szerző: ornikonyha

 Meleg volt, és éppen megjöttem a piacról a fiúkkal.

Szeretek a piacra járni a fiúkkal. Igyekszem mindig megszagoltatni velük a zöldségeket, fűszernövényeket. Én magam szeretem a piac hangulatát, a zöldséges standok színét, illatát… De igazán a hentes pult előtt vagyok képes megvadulni, pláne, ha látom, hogy friss császárszalonna érkezett.

Szeretném ezt is átadni a gyerekeknek. Bízzanak az orrukban. A nagyobbik fiam (3 éves) egyébként már képes megkülönböztetni a friss paradicsomot, a nagy bevásárlóközpontostól.

Így volt ez most is. Elhatároztam, hogy Férj kívánságának eleget téve lecsót készítek. Én nem szeretem, mert a főzés által löttyedté vált paprika és paradicsom… rohadtul nem kelti fel érdeklődésemet.

Szépen megvásároltuk a lecsóhoz szükséges dolgokat, vettem császárszalonnát is, mert már alig bírtam magammal.

Hazaértünk és míg a fiúk aludtak hozzá is láttam. Császárszalonnát feldaraboltam, természetesen megkóstoltam, még sem mehet bele akármi az értékes férfiember ételébe… (szégyenkezős smiley), ennyit a antigömbi projektemtől 🙁

A szalonnára ráraktam a paprikát, meg paradicsomot. Vettem cukkinit is. Szépen rotyogott a lecsó. Ott volt a cukkini a kezemben és eszembe jutott, hogy még jó múltkor Jamie mutatott valami hasonlót, hogy a hámozóval “tovább hámozta” a zöldséget, azt hiszem ő akkor paszternákot, vagy mit csinált(?). Mindegy nem is ez a lényeg.

Szóval gondoltam kipróbálom a cukkinivel is. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve, leturmixoltam a kész lecsót, átszűrtem és megkínáltam egy kis tejföllel (szigorúan 12 %-os, mert azért mégis csak…). Utána ezeket a széles és hosszú cukkini “csíkokat” beletettem és max 1 percig rotyogott még a szósszá avanzsált lecsóban. Így olyan lett, mintha azt az olasz tésztát (tagliatelle) kínáltam volna meg ezzel a szósszal, csak a tészta helyett zöldséget használtam.

Fogtam a csirkemellet, amit a hentespultnál vásároltam (nehogy azt higgye már a hentes, hogy kizárólag a császárszalonnáért vagyok úgy oda…) Feleztem vízszintesen. Sóztam, de csak finoman. Olívaolajon megpirítottam, de csak kis ideig, nehogy olyan legyen, mint a cipőtalp. 

Hú, nagyon finom lett az eredmény… Most már imádom a lecsó mártás változatát! A nagyobbik fiam nem szerette, de a kisebbik igen. A nagy Ember tekintete meg mindent elárult! 🙂

Elkezdtem, meglátjuk mi lesz belőle

2010 szeptember 7. | Szerző: ornikonyha

– Mi lesz az ebéd? – Férj és az egyik fiam, amelyik már beszél…

– Édes jó világ! Hát mit tudom én! Majd lesz valami! – még az álomtól bedagadt szemeimet törölgetem…

Ez egy vasárnapi párbeszéd volt reggel 7 és 8 között.

Tudom, hogy egy jó háziasszony ilyenkor már feltette a levest, már megpucolta a krumplit és éppen a húst panírozza, de legalábbis fejben már összeállította, hogy mi lesz a hőn szeretett családja vasárnapi ebédje.

Volt egy pár csirke combom itthon, amit az előző napi vásárlásból elfelejtettem betenni a mélyhűtőbe… Meg volt itthon egy konzervkukorica, meg méz, meg szójaszósz, némi újhagyma meg sör.

Így aztán a húst megmostam, megszárítottam, besóztam. Közben szóltam a famíliának, hogy öltözzenek, mert megyünk biciklizni ebéd előtt még egy gyorsat. Betettem egy jénaiba a húst. Felaprítottam egy kis újhagymát (nagyjából egy jó maréknyit akartam), azt a húsra szórtam. Fogtam a konzervkukoricát, a levét leöntöttem és rászórtam a húsra. Mármint nem a levét, hanem a kukoricát., a szójaszószt, a mézet és sört összekevertem, ráöntöttem a hús, hagyma, kukorica kombóra. Beállítottam a sütőt 175 fokra, rátettem a tetejét a jénaira, beállítottam a sütő óráját, hogy kb egy 50 perc múlva kapcsoljon ki.
És elmentem a férjemmel és fiúkkal bicajozni. Mikor visszajöttünk, kézmosás, terítés közben csináltam egy párolt rizst. A fiam, amelyik már tud beszélni és folyton csak sajtos tejfölös tésztát enne… azt mondta, hogy Mami! Ez nagyon finom lett!

Már megérte és még bicikliztünk is jót.